5
A gyülekezet történetét illetően a források leginkább a gyülekezet 1920-30-as éveiben hivatalban levő lelkésze, Viszkok Lajos – később Vető Lajos néven ismertté vált püspök – összeállítására támaszkodnak. Ő volt a gyülekezet vezetője a templomépítés idején, s a templomszentelésre készült el, s kis füzet formájában jelent meg „A szolnoki evangélikus templom építésének története” című munkája (Az Evangélikus Nőegylet kiadása. Szolnok, 1933. Megtalálható a szolnoki Damjanich Múzeumban.) Az érdeklődők további adatokat, sőt fényképeket is találhatnak az „A szolnoki evangélikus templom emlékkönyve” című ünnepi, alig néhány példányban elkészített albumban, melyet szintén a templom átadó ünnepségére készítettek. Ebben látható például a templom alapkövébe helyezett irat fotója, illetve nyomon követhetők az építkezés mozzanatai. Értékesek a szöveges részek is. (Kiadás éve: 1932. A kiadvány összeállítójának-készítőinek személye homályban marad. A kiadvány egy példánya szintén fellelhető a szolnoki Damjanich Múzeumban.)
Jelen áttekintés is támaszkodik az említett munkára. Viszkok szerint az I. világháború előtt mindössze 70 evangélikus élt a városban. (Bizonyos, hogy az 1869-es népszámlálás adatai szerint a város 15847 lakójából 51 volt evangélikus. Ld.: Sebők László (szerk.): Az 1869. évi népszámlálás vallási adatai. TLA Teleki László Intézet, KSH, Népszámlálás, KSH Levéltár, 2005.)
Arra nézve, hogy a reformáció után – az 1500-as évektől – Luther tanai hogyan terjedtek el Szolnokon, vagy hogy lélekszámuk hogyan változott a török hódoltság, valamint az ellenreformáció idején, nincsenek adataink. Valószínű azonban, hogy az 1920-as évek előtt nem kezdődött meg a gyülekezetté szerveződésük.
Szintén Viszkok írja, hogy az I. világháborút követő gyászos trianoni békeszerződés következményei sodortak Szolnokra több, mint 300 evangélikust, akik az ellenséges invázió elől menekültek a megcsonkított hazába új megélhetést keresve. Megállapítását nem támasztja alá. Ami bizonyos, hogy a század második évtizedében egyre erősödött a szándék, hogy gyülekezetté szerveződjenek.
A fordulópont az 1923-as esztendő. Kuthy Dezső missziós lelkész ekkor kezdte meg az evangélikus hívek összegyűjtését. Ebben Vitéz Kovács Félix kir. ügyészségi fogházgondnok, és Jeszenszky József főispáni titkár volt segítségére. Az első istentiszteletre 1923. október 21-én került sor a Sipos téri elemi iskola egyik tantermében. Ez alkalommal megalakult a missziói tanács a további szervezés kézbentartására. A továbbiakban a református templomban tartották alkalmaikat, ahol Szuchovszky Gyula budapesti vallástanár hirdette az igét. 1924 őszétől a Verseghy reálgimnázium rajzterme szolgált istentiszteleti helyül. A hívek áldozatos munkája nyomán hamarosan igazi istentiszteleti hellyé vált a tanterem: oltárt készítettek a hozzá való terítőkkel, majd sikerült edényeket és egy harmóniumot is beszerezniük. A misszió ügyének lelkes előmozdítója volt Alexander Imre, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja, aki a szerveződő gyülekezet felügyelői tisztét látta el. Minél magasabb szintre jutott a missziói egyházközség szervezettsége, annál inkább erősödött a vágy, hogy a közösségnek saját temploma legyen.
1927-ben merült föl, hogy a város telket adományoz a gyülekezetnek templomépítés céljából. A lebontásra váró villanyiroda telkére esett a választás. A következő évben megkezdte a gyűjtést a templomépítő bizottság. Hihetetlen áldozatkészségről tett tanúbizonyságot a kicsiny, alig háromszáz lelket számláló közösség, amint az építkezésre 10.000 pengőt gyűjtött össze. Egyéb adományokból, országos gyűjtésből, a hívek adójából 1931 végére további 40.000 pengő állt rendelkezésre az építés elindításakor. Közben a gyülekezet önálló missziói egyházközségi státuszt nyert. Az első anyakönyvi bejegyzések 1926-ból valók. 1930 őszétől a gyülekezet önálló segédlelkészt alkalmazott Mikler G. Sámuel személyében.
A templom épületének megtervezésére pályázatot írtak ki. A beérkezett tervek közül Gerey Ernő budapesti műépítészé nyerte el a hívek tetszését, melynek mintájául a lutheri reformáció fontos színhelye, a wittenbergi vártemplom szolgált. Erre emlékeztet a kerek, felül gótikus, koronaszerű, kupolás torony, azután a főbejárat, amely a vártemplom ún. tételkapujának a mása, melyre Luther 1517. október 31-én kiszögezte 95 tételét. Továbbá a támpillérek, a kerítés, valamint a templom belsejében az oltár, a hangvető, a csillárok és a padok kiképzése. A templom szentelésére 1932-ben, reformáció ünnepén került sor. Az eredeti – Vidovszky Béla művész által készített – oltárképet is a vártemplom egyik szobra ihlette. Sajnos ennek a festménynek nyoma veszett, feltehetőleg megsérült és lecserélték. A jelenleg látható alkotás, Munkácsy híres trilógiájára emlékeztet, s a Pilátus előtt álló Jézust ábrázolja Ismeretlen festő munkája.
Részben a gyülekezet irattárából, részben a személyes visszaemlékezésekből a következőket tudhatjuk az oltárképre vonatkozóan. Az eredeti oltárkép feltehetőleg a háború idején sérült meg. A közösségi emlékezet tudni vél bizonyos körülményekről, amelyek a megrongálódáshoz vezettek, azonban az adatok ellentmondásosak, bizonytalanok. Abban viszont határozottan összegződnek, hogy a háborút követő időkben az oltárkép helyét egy egyszerű kereszt töltötte ki. Talán Uzon László lelkész helyezte el az oltáron ideiglenesen. Ezt a keresztet ma is láthatjuk a templom falán, a karzaton. Azonban időközben – az 1960-as évek elején – két, Szolnokról elköltözni készülő hölgy fölajánlotta a jelenlegi oltárképet. Ez eredetileg egy félalakos festmény volt. Az adományozók azonban vállalták a festmény megfelelő méretre való kiegészítésének és az oltáron való elhelyezésnek a költségeit is. Ez a magyarázata annak, hogy a kép középső és perifériális része színében nem, de textúrájában egymástól elüt.
Mikler Sámuelt Viszkok Lajos követte a lelkészi szolgálatban. Tőle 1937-ben Uzon László vette át az egyházközség pásztorolását. 24 éven át állott a közösség élén. Munkáját erősen nehezítették a II. világháborús évek, valamint a háború utáni kemény esztendők. Az egyházak életét ellehetetleníteni igyekvő időszak erősen megtépázta a kicsiny gyülekezetet. Hasonló – hol a háttérben meghúzódó, hol egészen nyílt – politikai elnyomatásban teltek Fodor Ottmár lelkész munkássága idején is az évek. Túl az állandó anyagi bizonytalanságon, meg kellett küzdeni azzal a ténnyel is, hogy az üldöztetések miatt egyre kevesebben merték felvállalni az egyházi életben való részvétel kockázatát. Jellemző adat, hogy a gyülekezet anyagi nehézségei miatt a közösség arra kényszerült, hogy a parókia épület egy részét, melyet a helyi tanács korábban többször kiutalt egy családnak, eladja. Ennek ellenére Fodor Ottmár fáradhatatlanul gondozta a hívők közösségét nemcsak a városban, hanem a kiterjedt szórvány-vidéken is, melynek rendszeres látogatása az ő idejében kezdődött. Sajnos: végződött is. A gyülekezet finn testvérgyülekezeti kapcsolatai is ekkor alakultak ki. Szomorú, hogy éppen a körülmények szabadabbá válása idején hunyt el 1991-ben. A gyülekezet nagy szeretettel emlékezik rá, nevét a templomban egy emléktáblán örökítette meg.
Halála után átmenetileg Halasy Endre esperes, majd Bácsi János lelkész gondozta a gyülekezetet, majd bizonyos ideig teológus hallgatók látták el az igehirdetés szolgálatát. Ennél többre – például rendszeres hétközi alkalmak szervezésére – nem vállalkozhattak. Nagy szerepe volt az átmeneti, gazdátlan időkben a gyülekezet életének szervezésében, összefogásában dr. Münich Béla főorvosnak, a gyülekezet felügyelőjének, aki csaknem három évtizeden át egészen 2009-ben bekövetkezett haláláig odaadó hűséggel töltötte be ezt a tisztséget.
1996-tól a ceglédi és szolnoki gyülekezet közös lelkipásztor – Véghelyi Antal – vezetése alatt társegyházzá vált, majd 1999-ben újra önállósult. Ekkorra a korábbi szűkös esztendők következtében a templom és a parókia épületének az állaga olyannyira leromlott, hogy haladéktalanul meg kellett kezdeni a felújítást. A felújításhoz országos egyházi, városi és külföldi segítséget kapott a gyülekezet. A templom újraszentelése 2001 júliusában történt.
Közben – az Országos Egyház segítségével – sikerült visszavásárolni a parókia korábban eladott részét.
2001-ben Véghelyi Antal lelkész új megbízatást kapott, így helyébe Győri Péter Benjámin lépett. Eleinte parókusi jogokkal felruházott segédlelkészként tevékenykedett, majd a gyülekezet meg is választotta, véglegesítette. Sok évtizednyi kényszerű hanyagoltság után végre megkezdődhetett a parókia épületének a felújítása, sőt átépítése. A tervezés munkáit Álmosdi Árpád építész végezte, a kivitelező Zsigmond István volt. A gyülekezet adományain túl többnyire belső egyházi források segítségével, illetve finn testvérgyülekezeti (Riihimäki) támogatással válhattak valóra az álmok. Bár a közösség élete az építkezés idején is – némiképp igazodva a körülményekhez – töretlenül folyt, fontos mérföldkő volt a 2007. évi ünnepélyes átadás. A templomszentelés 75. évfordulóján a gyülekezeti ház és parókia szentelése is megtörtént Dr. Fabiny Tamás püspök szolgálatával.
Említést érdemel még a harang készíttetésének története. 2004. február 29-én élő adásban templomunkból közvetítette a Kossuth Rádió a böjt 1. vasárnapi istentiszteletet. Ennek bevezetéseképpen a gyülekezet történetét hallhatták a rádiózók. Itt elhangzott, hogy – amint ez ma is van – az evangélikus közösség már a templom építésekor bizakodva tekintett előre. A tornyot úgy terveztették-építették, hogy egykor majd harang költözhessen bele. A viszontagságos évtizedek során erre soha nem nyílt lehetőség. Mindezt hallva dr. Burai Kovács Jánosné Budapestről egy nagyobb összeggel megindította a harangra történő gyűjtést. Az ő kezdeményezésének hatására a gyülekezet előteremtette a költségek hiányzó felét, s így 2005 nyarán megszólalhatott a lengyelországi Przemyslben öntött 220 kg-os harang. Felirata – az egyéb adatok és az evangélikus jelkép, a Luther-rózsa mellett: „Mindeddig megsegített bennünket az ÚR!” (I. Sámuel 7,12). A szentelés Koczor Tamás esperes szolgálatával történt.
A gyülekezet lassan kiheveri a nehéz évtizedek terhét. Családias, barátságos közösség. Szeretettel vár mindenkit, aki az élő Istennel való közösségre vágyik.
Dr. Münich Béla felügyelő
Győri Péter Benjámin lelkész
Szolnok, 2003. március 1., illetve folyamatos kiegészítések